Befogadó vállalat

A nemzeti lottótársaság 2003-ban elsők között csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége és az Európai Fogyatékosügyi Fórum között született megállapodáshoz, amelynek célja, hogy az európai szerencsejáték-szervezők támogatást nyújtsanak a fogyatékossággal élők terheinek csökkentéséhez, illetve társadalomba való beilleszkedéséhez. Ennek részeként a Szerencsejáték Zrt. foglalkoztatóként többes egységben kezeli a fogyatékosággal élők ügyét. Kollégáink többsége ma már olyan munkahelyen dolgozhat, ahol a befogadó szemlélet magától értetődően a mindennapi élet részét képezi. Karitatív hálózatunk 2023-ban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, a hálózatban dolgozó megváltozott munkaképességű kollégáink pedig részesei a vállalati közösségi élet eseményeinek, például a vállalati évzáró rendezvényeknek és a sportnapoknak is.

Célunk, hogy:

  • minden lehetőséget megteremtsünk ahhoz, hogy a megfelelő szakmai kompetenciák megléte esetén megbízható, stabil, befogadó munkahelyet tudjunk biztosítani minden fogyatékossággal élő személy számra;
  • minden fogyatékossággal élő játékosunk megtalálja a számára legmegfelelőbb akadálymentes szolgáltatási platformot;
  • minden munkavállalónk személyes céljának tekintse a befogadó szemlélet képviseletét.

A fogyatékossággal élők integrációjához nem csak alaptevékenységünkkel járulunk hozzá. A fogyatékosságügyben végzett tevékenység a vállalati működésünk legtöbb területét áthatja, így például érvényesül:

  • a termékfejlesztésben (Nagykarácsony sorsjegy),
  • a kereskedelmi hálózatfejlesztésben (online átállás),
  • a dolgozói oktatásokban (tréning),
  • reklámkampányainkban (Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! kampány),
  • partnerkapcsolatainkban is fontos számunkra, hogy beszállítóink is törekedjenek a megváltozott munkaképeségűek foglalkoztatására,
  • külső kapcsolatrendszerünkben (SINOSZ, MVGYOSZ, ELTE-BGGYK, EMMI, MBE),
  • arculati fejlesztéseinkben (egységes értékesítési asztalok kialakítása),
  • sorsolási műsorokban (amelyek vendégei számos alkalommal fogyatékossággal élő munkatársaink voltak),
  • nemzetközi kapcsolatainkban (EL, ONCE), valamint
  • akadálymentesítési programjainkban (mosdók kialakítása irodaházainkban, lottózóink akadálymentesítése, infokommunikációs akadálymentesítés).

A hazai fogyatékosságügy támogatása

A kezdetben foglalkoztatási programként induló fogyatékosságügyi tevékenység ma már a Szerencsejáték Zrt. széles körű társadalmi felelősségvállalási (CSR) aktivitásának szerves részét képezi. Társaságunk felelős állami vállalatként kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációjának ügyére, és aktív szerepet vállal a magyar lakosság szemléletformálásában, a fogyatékossággal élő személyek iránti előítéletek leküzdésében, ezen belül is kiemelten kezelve a fogyatékossággal élő gyermekek társadalmi integrációjának ügyét. A Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően 2017 óta összesen 22 budapesti és vidéki befogadó játszótér épült országszerte. Ezeken a játszótereken a fogyatékossággal élő gyerekek ép társaikkal közösen tudnak játszani, így a közös játékon keresztül ismerhetik meg egymást és válhatnak elfogadó és befogadó felnőttekké.

Befogadó vállalat

A nemzeti lottótársaság 2003-ban elsők között csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége és a z Európai Fogyatékosügyi Fórum között született megállapodáshoz, amelynek célja, hogy az európai szerencsejáték-szervezők támogatást nyújtsanak a fogyatékossággal élők terheinek csökkentéséhez, illetve társadalomba való beilleszkedéséhez. Ennek részeként a Szerencsejáték Zrt. foglalkoztatóként többes egységben kezeli a fogyatékossággal élők ügyét. Kollégáink többsége ma már olyan munkahelyen dolgozhat, ahol a befogadó szemlélet magától értetődően a mindennapi élet részét képezi. Karitatív hálózatunk 2023-ban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, a hálózatban dolgozó megváltozott munkaképességű kollégáink pedig részesei a vállalati közösségi élet eseményeinek, például a vállalati évzáró rendezvényeknek és a sportnapoknak is.

Célunk, hogy:

  • minden lehetőséget megteremtsünk ahhoz, hogy a megfelelő szakmai kompetenciák megléte esetén megbízható, stabil, befogadó munkahelyet tudjunk biztosítani minden fogyatékossággal élő személy számra;
  • minden fogyatékossággal élő játékosunk megtalálja a számára legmegfelelőbb akadálymentes szolgáltatási platformot;
  • minden munkavállalónk személyes céljának tekintse a befogadó szemlélet képviseletét.

A fogyatékossággal élők integrációjához nem csak alaptevékenységünkkel járulunk hozzá. A fogyatékosságügyben végzett tevékenység a vállalati működésünk legtöbb területét áthatja, így például érvényesül:

  • a termékfejlesztésben (Nagykarácsony sorsjegy),
  • a kereskedelmi hálózatfejlesztésben (online átállás),
  • a dolgozói oktatásokban (tréning),
  • reklámkampányainkban (Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! kampány),
  • partnerkapcsolatainkban is fontos számunkra, hogy beszállítóink is törekedjenek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására,
  • külső kapcsolatrendszerünkben (SINOSZ, MVGYOSZ, ELTE-BGGYK, EMMI, MBE),
  • arculati fejlesztéseinkben (egységes értékesítési asztalok kialakítása),
  • sorsolási műsorokban (amelyek vendégei számos alkalommal fogyatékossággal élő munkatársaink voltak),
  • nemzetközi kapcsolatainkban (EL, ONCE), valamint
  • akadálymentesítési programjainkban (mosdók kialakítása irodaházainkban, lottózóink akadálymentesítése, infokommunikációs akadálymentesítés).

A hazai fogyatékosságügy támogatása

A kezdetben foglalkoztatási programként induló fogyatékosságügyi tevékenység ma már a Szerencsejáték Zrt. széles körű társadalmi felelősségvállalási (CSR) aktivitásának szerves részét képezi. Társaságunk felelős állami vállalatként kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációjának ügyére, és aktív szerepet vállal a magyar lakosság szemléletformálásában, a fogyatékossággal élő személyek iránti előítéletek leküzdésében, ezen belül is kiemelten kezelve a fogyatékossággal élő gyermekek társadalmi integrációjának ügyét. A Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően 2017 óta összesen 22 budapesti és vidéki befogadó játszótér épült országszerte. Ezeken a játszótereken a fogyatékossággal élő gyerekek ép társaikkal közösen tudnak játszani, így a közös játékon keresztül ismerhetik meg egymást és válhatnak elfogadó és befogadó felnőttekké.

Közkiadásokhoz való hozzájárulás - szponzoráció, adományozás

A Szerencsejáték Zrt. adók és járulékok formájában tiszta árbevételének kétharmada kerül vissza az állami költségvetésbe, éves tiszta árbevételének üzleti tervben meghatározott részét pedig adományozásra és szponzorációra fordítja. A szerencsejátékokból származó bevételek társadalmilag fontos célokra való közvetlen juttatását törvényi keretek határozzák meg. A sporttörvény szerint a sorsolásos szerencsejátékok játékadójának 12 százaléka, a bukmékeri rendszerű fogadások játékadójának 50 százaléka, valamint a totalizatőri sportfogadás (Totó és Góltotó) játékadója a sport, elsősorban a labdarúgás támogatásában vesz részt. Az Ötöslottó játékadó-összegének 90 százaléka a Nemzeti Kulturális Alapba kerül, a Hatoslottó játékadó-összegének 80 százaléka pedig a Nemzeti Filmintézetet támogatja. A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. közösségi célú sport, kulturális, oktatási, egészségügyi és egyéb programokat támogat.