Mi a gyakornoki program célja?

A program célja a felsőfokú képzésben részt vevő fiatalok tudásának, ismereteinek, kreativitásának, energiájának bevonása a Szerencsejáték Zrt. életébe, ezzel is támogatva a hosszú távú fejlődésünket. Hiszünk abban, hogy a sikeres karrier egy jó gyakornoki hellyel kezdődhet. Számos munkatársunk kezdte karrierjét gyakornokként nálunk, akik azóta is a szervezet fontos részét képezik.

Mikor indul pontosan a program?

A jelentkezési időszak 2022. március 1-jén kezdődik, a program pedig 2022. szeptemberében indul.

Kinek ajánljuk a gyakornoki programot?

Az egy éves programot azoknak ajánljuk, akik felsőfokú tanulmányaik utolsó éveiben vannak, az elméleti oktatás mellett valós gyakorlati tapasztalatot szeretnének szerezni, illetve hasznosítanák az eddig megszerzett tudásukat.

Hány órában tudunk foglalkoztatni?

Tudjuk, hogy az egyetemi kötelességek időt igényelnek, ezért igyekszünk rugalmasan alkalmazkodni az órarendedhez és a tanulmányi feladataidhoz. A gyakornoki programunk keretében olyan kollégákat keresünk, akik heti 20-30 órában tudnak hozzájárulni a Szerencsejáték Zrt eredményeihez, fejlődéséhez.

Hogyan tudok jelentkezni?

Amint megtaláltad a hozzád illő pozíciót megkezdheted a jelentkezési folyamatot. A felületen az önéletrajzod feltöltésén túl motivációs kérdésekre is válaszolnod kell. Kérjük, jól gondold végig ezeket (lesz lehetőséged az űrlapot menteni és később visszatérni a kérdésekre). Minden további instrukciót és technikai részletet megtalálsz az adott pozíció leírásánál.

Milyen munkaviszonyt biztosít a program?

Egy éves, határozott idejű munkaszerződést biztosítunk, budapesti munkavégzéssel.

Milyen előnyökkel jár számomra a Szerencsejáték Zrt. gyakornoki programja?

A nálunk dolgozó gyakornokoknak igazolni tudunk szakmai gyakorlati időt, illetve támogatunk a szakdolgozat megírásában.