A Szerencsejáték Zrt. 2003-ban kezdte el működtetni karitatív sorsjegy-értékesítési hálózatát, melynek keretén belül, országszerte közel 180 megváltozott munkaképességű kollégának biztosít munkalehetőséget országszerte. Ismerkedj meg Kisfaludy Sándorral, aki a hálózat megszületésének pillanatától ikonikus kollégája a vállalatnak!
Mozgássérültként nagyon nehéz olyan munkahelyet találni, amely csökkent munkaképességűeket foglalkoztat, és maga a munka is megfelelő. 2003-ban egy összeszerelő üzemben dolgoztam, de anyagilag nem tudtam magam fenntartani a fizetésből, és a munka sem volt az igazi, ezért tovább kerestem a lehetőségeket. Munkaközvetítőn keresztül bukkantam rá 2004-ben a Szerencsejáték Zrt. álláshirdetésére, melyben sorsjegy értékesítő hálózatukba kerestek munkatársat.
Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, szívesen beszélgetek velük, és jó hallgatóság is vagyok, ezért is gondoltam, hogy ezt a munkát örömmel tudnám végezni. Felvettek és immár 16 éve dolgozok ebben a hálózatban sorsjegy értékesítőként, ugyanazon a helyen, Sopronban a GYESEV vasútállomáson.
A vállalatnál eltöltött 16 év alatt nagy rutint szereztem abban, mire kell odafigyelni a kiválasztásnál és eddig még soha nem hagyott cserben az emberismeretem sem. Ehhez a munkához nagy türelemre, jó kommunikációs készségre, megbízhatóságra és emberszeretetre van szükség és mivel karitatív hálózatról van szó, csökkent munkaképességűek pályázhatnak. Az új kollégáknak mindig segítek a betanításban, megosztom velük a tapasztalataimat, odafigyelek rájuk, hiszen mindenkinek jól esik a bátorító szó, különösen az első hetekben.
Szeretek emberekkel foglalkozni, a munkámnak minden egyes mozzanatát élvezem: az értékesítéstől kezdve addig a pillanatig, amikor együtt izgulok a vevőkkel, hogy nyertek-e. Sokan odajönnek az árusító asztalhoz, tanácsot kérnek, és a végén egy jó beszélgetés kerekedik belőle. Sok olyan visszatérő vásárlónk van, akik számára az, hogy betérnek hozzánk, nem csak a játékról szól, hanem valóságos rituálé, ami ugyanúgy hozzátartozik az életükhöz, mint a reggeli kávé.
Annyit tudtam, hogy beneveztek erre a pályázatra, de ez még múlt év novemberében történt és időközben el is feledkeztem róla. Amikor a vezérigazgató úr márciusban felhívott és gratulált a kitüntetéshez, nagyon felemelő érzés volt. A miniszteri elismerés nagy megtiszteltetés számomra, és úgy gondolom, hogy az elmúlt 16 évem megkoronázása. Bár a munkámat egyébként is nagyon szeretem, de azért ezek a pillanatok visszaigazolást adnak arról, hogy jól is csinálom.